Még ha a reggelek hűvösek is voltak, napközben már március közepétől viselhettünk idén átmeneti kabátokat. Levetkőzve ezzel a téli vastag rétegeket és jó esetben a fekete és szürke színeket. Rajtam emlékeim szerint kétszer volt vastagabb kabát március idusa óta; inkább picit fáztam, de annyira ragaszkodtam a színes ballonjaimhoz, hogy inkább aláöltöztem pulcsival.
Éppen a március 15-i hétvége volt, amikor belefogtam a saját ballonkabátos szezonomba, a Balaton parton sétálva a szűrt napfényben máris szín került az egyébként még alig éledező környezetbe (leszámítva az örökzöldet 🙂 ). Tudom, sokakban vált ki ellenérzést a rózsaszín árnyalatait a pirossal kombinálni, de én pár éve már szívesen viselem együtt a magentát és a pasztellesebb rózsaszíneket is pirossal. Akinek a meleg színek állnak jól, a barackos rózsaszín és a narancsos pirosak kombinálásával próbálkozzon.
Kár lett volna kihagyni a látképet és a még színben is passzoló #hellosiofok állványt B-) .
A sportcipős változat után felkaptam egy csinosabb cipőt, azt prezentálva, hogy tulajdonképpen egy öltözet így lehet egyből kettő, pusztán egy cipőcserével és egy kendővel (ez utóbbi itt lekerült a korábbiakhoz képest). A kék bokacsizmámhoz kék harisnyát hordok, hosszabbítva ezzel és a magas derekú szoknyával az egyébként – átlagos magyar nőhöz hasonlóan – rövid lábamat.
A magenta mellé bekerült még egy szilva lila kardigán is, csak hogy tobzódjak az élénkségben 🙂 . Tél típus lévén sminkkel valamennyi hideg színt hordom, az erősebb pasztellektől (ez némi ellentmondás lehet annak, aki ismeri a pasztellszíneket :-)) a legélénkebb hidegségig, hiszen az elméletem továbbra is az: a lényeg, hogy leljük örömünket az öltözködésben.
A következő párosítás szintén többeket visszatart: kéket-zölddel. Ez is működik hideg és meleg színpárosításokkal egyaránt, türkizek passzítása is szuper lehet. A zöld #turikincs ballonomat használtan vettem pár ezer forintért. A rövid fazon miatt általában nadrággal hordom, idén a több éves farmerszoknyámhoz is párosítottam. Ez egy kirándulós nap volt, a GT ezüstös, virágos cipője ismét helytállt kényelemben és nőiességben is. Ja és igen, én hordok világoskék/türkiz harisnyát is. Tudom, ez sokaknál kiveri a biztit, mert vagy sötét, vastag harisnyát, vagy mezítláb verziót ajánlanak a szakmabeliek, de én bizony a cipőhöz és/vagy szoknyához illően hordok egyéb variációt is. Bihari Ádám után szabadon: #haharmóniavanmindenvan 🙂 .
Utolsó színesedő ajánlóként pedig a piros vs. talpig lila és magenta verzió érkezik. Már majdnem feladtuk, hogy találjunk egy alkalmas fácskát a szettemhez az adott vasárnap délután 🙂 , de végül meglett.
Aktuális kedvencem a Ludovika Vintage-ben vásárolt nadrágszoknyám, amit pólóval és sportcipővel is előszeretettel hordok – mutattam is párszor instasztoriban. Még a lemenő nap meleg fényeiben is jól mutat a lila a narancssárga mellett is, így újabb tipp annak, akinek a meleg tónusok állnak jól: narancssárga felülre és lila alulra. Tudom, ez is egy szabályszegés, hiszen az elmélet szerint nem keverjük a hideg-meleg színeket, de amíg valaki nem sápasztja le magát az arca közelében az előnytelen árnyalatokkal, addig szerintem súlyos károkat nem okoz sem magában, sem a környezetének (esetleg annak, aki nem kedveli az élénk színpárosításokat 😉 ).
Na és ha már annyit emlegettem a meleg árnyalatokat, mutatok egy montázst a saját szettjeim mellett szabályszegő tavasz és ősz típusoknak inspirációként.
Remélem, sikerült kedvet csinálnom nektek is a természettel együtt színesedő tavaszi küllemhez. A bézs ballonkabátokon túl az egyéb színekhez, akár csak kiegészítő kendő, vagy táska formájában. Akinek pedig fogalma sincs, hogy miről beszéltem a meleg-hideg színek és színtípusok vonatkozásában, egész bátran kérdezzen, vagy jelentkezzen be hozzám (szín)tanácsadásra, vagy kérjen időpontot gardróbrendezésre, hogy az öltözködés nap mint nap változatosság és öröm legyen 🙂 .
bg.