
Őszi kék(ek)
Egyre hidegebb, egyre fakóbb. Eljött a november is. Félve, óvatosan vágunk neki ennek az ősznek és ahogy mindig, arra bíztatok, hogy valamivel tegyük szebbé a
Egyre hidegebb, egyre fakóbb. Eljött a november is. Félve, óvatosan vágunk neki ennek az ősznek és ahogy mindig, arra bíztatok, hogy valamivel tegyük szebbé a
Napszemüveg és esőkabát. Bármelyikre és akár mindegyikre is szükség lehet nyáron. Velük született meg ez a színes, nyári bejegyzés inspirálásul és a fenntarthatóságot szem előtt
Két méltán népszerű szolgáltatásomat emelem ki a mai bejegyzésben. Mindkettő hozzájárul ahhoz a bizonyos örömteli öltözködés érzéshez, amit szeretnék átadni nektek, az ehhez kapcsolódó tudásanyaggal
Eszterrel 2018. őszén találkoztunk először. Egy csoportos workshopra jött el hozzám, amit alapdarabokról, alkatokról és naná, hogy az élvezetes öltözködésről tartottam. Eszter ruhatára ekkoriban már
Egyszerű és egyszerűen alkalmazható tippeket gyűjtöttem nektek össze a mindennapi öltözködéshez.
Talán egyik tél végét sem vártuk még annyira, mint az ideit most, 2021-ben. Hálás vagyok azért, hogy még mindig azzal foglalkozhatok, ami a hobbim és
Kevesen vagyunk, akik gondolkodás nélkül felteszünk egy kalapot és abban indulunk útnak. Valamiért ez itthon bátorság kérdése. Nem egy nőtől hallottam már, hogy nagyon szép,
Ezen a napsütéses vasárnap délutánon egy könnyed bejegyzést hoztam nektek. Nincs elmélkedés, nincsenek kényelmetlen kérdések mint legutóbb, pusztán néhány hangulatos tavaszi kép pipacsokkal, vintage ruhadarabokkal,
Amellett, hogy főként egyéni, illetve gyakran páros tanácsadásokat tartok, időnként csoportos tanácsadásra is jöhettek hozzám. Az idei évre eleve így terveztem, hogy gyakoribbá szeretném ezt
“Egyre jobban lelkesedtem a társadalmilag felelős és környezetbarát ruhák iránt, míg ezzel párhuzamosan egyre inkább elment a kedvem az azelőttről ismert ruházati márkáktól. Szó szerint évek