Miért szerethető az ősz?

Amikor a fejemben megszületett a gondolat, hogy blogot írok, valahogy minden olyan egyszerűen ment. Ott belül. Jöttek az ötletek, emlékek, tapasztalatok és már láttam is ahogy peregnek a betűk. Aztán a pörgős, szorgos, időhiányos hétköznapokon rádöbbentem, hogy jah! felület, részletek, képek, forma, miegymás. Blogpost meg csak úgy nem mehet bele a vakvilágba, félkészen, rákészülés nélkül.

Miért szerethető az ősz?

Fotó: Photography by Perle – http://www.byperle.com/

Nagyjából ez az ok, hogy az első főszerepet az ősz kapta – mondjuk – a nyár helyett. Na de nem húzom le egyből szegényt, ha már amúgy sem annyira közkedvelt, mint forróbb évszaktársai (ilyen szó persze nincs, de itt lett). Szóljon tehát a dal – így is, úgy is – az őszről és szerethető oldaláról.

A Manic Street Preacherst hallgatva és a klipet nézve itt is van a várt fonal a tinédzserkori lázadástól, a skorpió jegyben született pasikon át a napsütötte őszi sétákig.

Miért szerethető az ősz?
Forrás: Pinterest

Valamikor a ’90-es évek elején, egy átlagos általános iskolai hétköznapon, felvettem az ünneplő, fodros fekete szoknyámat (egyrészt még definiáltunk olyat, hogy ünneplő ruha, másrészt a tüllszoknyát talán ha hírből ismertük), ami még csak hagyján lett volna, de egy fentihez hasonló sportcipővel gondoltam felvonultatni. Volt is ám hátam mögött összesúgás, meg rosszalló pillantás, miszerint ezt meg hogy?!

Miért szerethető az ősz?
Forrás: Pinterest

Elkezdődött hát. Már kislány koromban képes voltam a tükör előtt pózolva több szettet is felpróbálni pusztán a saját szórakoztatásomra és rendszerint izgalommal töltött el az öltözködés. A tinédzserkori – „na de mit szólnak az emberek?!” – összeállításokban is örömömet leltem és nem számított, hogy másnak mennyire tetszik.

Nos, kis kalandozás után tehát az ősz vitathatlan előnye, hogy a ruhadarabok számtalan módon kombinálhatóak. Amellett, hogy eltérő stílusokat ölthetünk magunkra és elegáns darabot párosíthatunk sportossal, emellett felmelegítő céllal, vagy pusztán kedvtelésből rétegesen is öltözhetünk. Ezt tettem én is egy igen hűvös, októberi reggelen.

Miért szerethető az ősz?

Előkerülhetnek a fél évig nem hordott sálak, kötött dolgaink és az öltöztető, általam oly kedvelt kalapok.

Miért szerethető az ősz?

Fotó: Photography by Perle – http://www.byperle.com/

Csípős reggeleken már a férfiak is magukra kapják az ing fölé a pulóvert…

Miért szerethető az ősz?
Fotó: Photography by Perle – http://www.byperle.com/
Styling: Balla Gabi
Modell: Nagy Gábor

…és ha bevállalják, hogy az erősebb nem is lehet fázós, talán még sálat is tesznek a vastagabb szövetű zakójuk kiegészítőjeként.

Miért szerethető az ősz?

Forrás: Pinterest

A legszínesebb évszakban le-, és megnyugtató stílusos – mimás?! – őszi sétákat tehetünk kedvtől és hangulattól függően párban,

Miért szerethető az ősz?

Forrás: Pinterest

vagy ha a várt hatást épp az hozza, magunkban.

Miért szerethető az ősz?
Fotó: Photography by Perle – http://www.byperle.com/
Styling: Balla Gabi
Modell: Somogyi Emese

A lenyugvást – hosszú távon – nem túlságosan kedvelők pedig nyilvánvalóan észreveszik, ha útjuk során híresen veszélyes skorpió(szülötte)k hevernek.

Miért szerethető az ősz?
Forrás: Pinterest

Szeressük hát az őszt, a novembert, a rétegeket. Élvezzük a sütőtök és a gesztenye ízét és színük látványát, mielőtt mindent beborít a nagy fehérség.

Miért szerethető az ősz?
Forrás: Pinterest

Stílusos napokat!

bg.