Ezt nektek Húsvétra

Sokszor fordult már elő velem, hogy a házimunka közben kap(na) el a kreativitás, de legalább is támadnak efféle gondolataim. A húsvéti sürgés-forgás közben fejben a még elkövetkező ünnepnapok öltözékét is terveztem, figyelemmel az április szeszélyeire (mintha ez utóbbiból nem produkálnék magam is eleget). Ekkor jött az ötlet – nehogy már üres óráimat nyugalmasan töltsem -, hogy összeállítok, lefotózom és írok ma egy húsvéti bejegyzést a következő két napra való szett-tippekkel. Nem is csak nőtársaimra gondolva, hanem egyenesen összeöltözős kreálmányokat. Na nem az erőltetett fajtából, csak úgy kellemesen, fél-lazán, mondhatni casual módra. A saját (ruha)táramból a napokban hordottak közül hoztam két ajánlást. Aki követ az instagramon, már láthatta „élőben” is az elsőt,

https://www.instagram.com/p/BSyKsmYDoHM/?taken-by=balla.gabi

de itt szépen hajtva is mutatom.

Simán jó lehet lapos sarkú cipővel is egy hasonló szett, főleg, ha valakiben van még pár centi. Azon szerencséseknek, akinek tónusai megengedik a teljesen bézses, natúr megjelenést, vajszínű felsőt is javaslok a lágyabb hatás érdekében. Nálam egy hófehér garbó belefért volna, de most farmeringet választottam a lazább jelleg erősítésére.

A párosított, színeiben hasonló férfi szettben már ott is van a tört fehér ing. Változékony időben a tavaszi sál és fejfedő egyaránt jól jöhet.

A szetteket szándékosan nem ünnepi felhanggal, hanem inkább úgy állítottam össze, hogy családlátogatásra, kisebb városi sétákra, baráti összejövetelekre legyenek alkalmasak – „ha már tavasz van, legyen tavasz”. Emellett egy nyakkendős viselet beleférhet, ha nem is az öltönyös változatban. Pulcsikedvelők előnyben! 🙂

Gyorsan elő is került saját csokornyakkendőm és a színekben és stílusban ismét csak hasonló outfit. A 100%-ban selyem kisruhát úgy két éve találtam egy használt ruha üzletben és kb. 3 ezer forintot fizettem érte. Imádom, önmagában és inggel felvéve is hordható és még csak vasalni sem kell az anyag különleges kiképzése miatt. Az idei tavasz két új kedvence – a cipő és a hátizsák – is feltűnt a színen.

Na és magamból – illetve a már említett szeszélyekből – kiindulva gondoltam nem árthat még egy, nadrágos – farmeres öltözék, ki tudja?…

Alapvetően a kék színű fiús szetthez terveztem, de ahogy elnézem, mindkettőhöz passzol a hangulat. Az blúzt/inget – kinek mi van kéznél – kitűrve hagyva a hatás trendi lesz és ezzel a lazaság igény szerint fokozható.

Ha tetszett a bejegyzés és több hasonló tippet szeretnél látni a mindennapokban tőlem és a nagyvilágból, kövess az alábbi csoportban is:

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

vagy a már említett instagram felületen:

https://www.instagram.com/balla.gabi/

ahol saját ötleteimet és munkáimat lehet nyomon követni.

Az ideillő, aranyesős képemmel kívánok kellemes húsvétot mindenkinek!

A zene pedig ma sem marad el, sőt, a hivatalos verzió mellett,

https://www.youtube.com/watch?v=Vyin72pg0Mk

aminek a klipjét érdemes megnézni a vicc kedvéért, egy koncert felvételt is hoztam a hangulat érdekében.

bg.