Előkaphatjuk a mobilunkat és fotózhatunk, kis szerencsével egészen jó képek is sikerülhetnek. Azonban ha van lehetőség arra, hogy profi fotós örökítse meg a pillanatot, amit ráadásul előkészületek előztek meg, feltétlenül használjuk ki! Ezzel az elmélettel egyetértve érkezett kezeink közé újabb három hölgy a VOILA Hostess- és Modellügynökség érett korú nőtagjai közül. Igazolva ismét, hogy minden korban érdemes odafigyelni magunkra kívül-belül egyaránt.
Három nő, három teljesen különböző karakter. A közös bennük, hogy amint személyre szabott figyelem veszi őket körül és minden tekintet rájuk szegeződik, kinyílnak. Nem számít a helyszín, a közeg és főleg nem az életkor. Amikor egy nő jól érzi magát a bőrében, messziről látszik.
Közelről pedig egyszerűen ragyog!
Akár szinte táncra is perdül 🙂
A kezdeti kérdésre, miszerint kell-e ez nekünk? – a válasz: feltétlenül! A felgyorsult hétköznapokban legyenek pillanatok, jobb esetben órák, amelyeket magunkra és nőiességünkre fordítunk. Ha pedig kéznél van egy komplett csapat, aki segít ebben, érdemes kihasználni. 😉
Hisz mi következhet?
Legfeljebb néhány elkapott pillanat 🙂
További képeket a közösségi oldalamon találni:
https://www.facebook.com/bgstilus/
kellemes zenét alább.
Bármely életkorban, nőiesen megélt hétköznapokat kívánok minden kedves hölgy olvasómnak! A férfiaknak ennél többet már nem is kívánhatnék! 😉
bg.
A fotókat Rácz Editnek köszönhetjük –
A sminket és frizurát Száraz Briginek –
https://www.facebook.com/szarazbrigismink/?fref=ts
A modellek: Voila Hostess- és Modellügynökség