Kicsit későn döntöttem el, hogy csatlakozom a felhíváshoz ami mától indult a fenntartható divat jegyében. Konkrétan ma (hétfőn) reggel tökéltem el, hogy nem csak összeállítom, hanem valóban hordom is 10 napig a 10 szettet. A kihívásról bővebben a @holyduckblog oldalán olvashattok. Az eredeti ötlet egy kanadai bloggertől indult, majd itthon a fenntartható divat témakörében elmélyedő Eszter kezdte el „terjeszteni”. A lényeg, hogy 10 egymással jól kombinálható darabot válasszatok a szekrényből, lehetőleg legyen közte kabát, cipő és táska is (fehérneműk és kiegészítők nem számítanak). Két órámba beletelt, de jelentem, kész!
Neeem, ezek a szettek még nem azok lesznek – mondom, későn ébredtem -, pusztán annyiban kapcsolódnak a tárgyhoz, hogy a #vásároljaszekrényedből elv mentén raktam össze ezeket is az eddigi őszi napokra. Ahogy @dubiczur hívta a minap, az „űrhajós szett”em a korábban már mutatott ezüst cipőmmel nagy kedvencem volt, az utcán pedig nyilván megosztó. Aznap reggel nem is gondoltam, hogy délután a nadrág épp a tervezője szalonjában köt ki, ahol Megla Rózsa le is csapott rám 🙂
Ha már a magyar vonatkozású nadrágnál tartok és figyelembe véve, hogy épp az időjárás is kedvez a lengébb öltözetnek mutatok egy pin-up beütésű farmer összeállítást a már ismert Sharolta újrafeldolgozott farmer nadrágommal.
A következő két nadrág #turikincs a Szputnyik használt szekciójából. Színek és fazonok az őszi napok álmosságának ellenszerei.
Igen, valóban, a fejkendővel egészen szoros barátságba kerültünk mostanság. Korábban is ismertük egymást, de valahogy most fűztük szorosra ;-). Miért is hagynám ki, amikor pillanatok alatt feldobja a legalapabb öltözéket is?
Oké, ez pont nem alap 🙂
Színek! Hordjatok színeket ősszel is! 🙂 Erre bíztatom nap mint nap a tagokat a
https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/ csoportomban is.
Na de a keretes szerkezet: a végére visszatérek a kihíváshoz. A 10 szett tehát összeállt, végiggondoltam a tervezett programokat, megnéztem az időjárás előrejelzést és kis csúsztatással nekiindulok a 10 napnak.
(Az eredeti kupacból kettő ment, kettő jött és egy ponton füllentek.)
A szetteket hamarosan bemutatom, és kiderül, mennyire működik nálam a kapszula gardrób (komoly téteket tennék így az elején…).
Ha valaki kedvet kapott, a fenti infók alapján tulajdonképpen bármikor nekirugaszkodhat és ha van kedve, még be is számolhat róla, akár csatolhat fotót a közösségi felületeimen.
Kísérletező, kreatív napokat!
bg.
https://www.facebook.com/bgstilus/
https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/
https://www.instagram.com/balla.gabi/
Színek, ruhák, cipők: ma Sophie Ellis Bextor videóját hoztam.