Szetted megvan már?

Már két hetünk sincs decemberig, amikor is a cégek zöménél beindul a karácsonyi vacsorák sora. Nyilván sokunknak megvan a maga első gondolata ezekről a hol kevésbé, hol jobban felforgató, fergeteges vagy épp szánalmas es(e)tekről. Feltételezve, hogy utóbbiból legfeljebb egy fordulhat elő az életben, a felhőtlen hangulatban eltöltött parti reményében – ha nem is tömeges jelenség, de – férfiként is okozhat fejtörést a „mit vegyek fel” bevillanás.  Ebben kívánok segíteni néhány gondolatébresztő összeállítással, melyhez a készletet az olasz irányvonal hazai szakértője, a Loft Outlet szolgáltatta.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

A hagyományos öltöny-inges viselet most kimarad, ezt mindenki fantáziájára bízom azzal, hogy este 6 után a sötét árnyalatok viselése ajánlott, de az öltönyök utcai átlagából kiindulva és lévén, hogy nagyjából tél van – amikor is általában sötét színeket látni városszerte -, az előző tanács szinte szükségtelen.

Az első szetthez sötétkék kord zakó került mélybordó szövet nadrággal. Az igazi menőség a zakó alatt hordott – jelen esetben lila – steppelt mellény. A három réteg tényleg vagány, de egy netán több szempontból is túlfűtött, több órás vacsorán kizárólag a legelszántabbaknak javasolt teljes harci díszben maradni.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

Egyrészt maradva a rétegeknél – mellény áthangszerelve -, másrészt ha valaki azt hitte, lilában csak egy fajta darabot talál a Loftban, nagyot tévedett.  Van ott minden, íme például egy apró pettyes ing, hozzá finoman mintás chino, díszzsebkendőben visszaköszönő pöttyök, béleletlen, nosztalgikus érzetet keltő zakó. A cipőválasztással el lehet vinni erre-arra a szettet, én egy klasszikust választottam.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

Íme a fenti „konzerv szett”, ahogy @dubiczur nevezte.

Gondoltam itt a kevésbé harsány férfiakra is, oké, cipőben odakerült a kék szél és a @peeetparacord karkötő is kiverheti a biztosítékot a konzervatív alanyoknál, de a gondolatébresztés már csak ilyen, hátha beválik itt-ott.

Az öltönyös összeállításon kívül kimaradt a szmoking is – mert kifogás az mindig van, hogy miért nem áll modellt a Loft Legénység! 😀 -, de az év eleji báli szezonig remélem, ráveszem őket és bepótoljuk.

A rétegek után jöjjön a szinte egyszerű farmeringes csokornyakkendős varia, a nadrág kockáival harmonizáló fekete bokacsizmával. Azért csak szinte, mert kis vidámságot csempésztem a rácsok mellé a pöttyökkel a csokron… 

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

és a bokacsizma vagányságát hozza vissza a szintén @peeetparacord karkötő.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

Mai utolsó összeállítás a farmert kedvelők táborának kedvez. Fehér ing, nem csak csomóra, de anyagában is kötött nyakkendő és a megjelenés máris elegánsabb egy átlagos farmeres szettnél. Cipőválasztással ez az összeállítás is elmozdítható, de ha már laza, én az alábbi magasszárút passzítottam.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

A sötétkék és barna párosítás nem csak nőkön kedvencem, javaslom, férfiak is bátran próbálkozzanak vele.

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

Tudom, Daninak minden jól áll és könnyű neki és és…

#bgtoll #loftoutlet #szettötlet #bgstilus #személyistylist #stílustanácsadás

…és nyilván, hogy nem maradhatott el a közös fotó, a hirtelen rám szabott mellénnyel ;-).

Jó hangulatú céges vacsorákat, a Hölgyeknek stílusosan megjelenő férfiakat, az Uraknak pedig kellemes felfedezéseket, kiegészítőkkel kísérletezést, vagy akár teljesen új küllemet kívánok a hideg napokra.

Ha parti, egy már-már klasszikusnak számító alaphanggal zárok.

bg.

Szettek: Loft Outlet – https://www.facebook.com/loftoutlet/  az oldal, ahol még több egyéb inspiráló szettet találni.

Megnevezett karkötők: www.peeetparacord.hu 

https://www.facebook.com/peeetparacord/

Mindennapi öltözködési tippeket mutatok az alábbi csoportomban:

https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/

egyéb nyomon követést az alábbi helyeken ajánlok:

https://www.facebook.com/bgstilus/

https://www.instagram.com/balla.gabi/