Évzáró

Az év utolsó napjaiban én is késztetést éreztem az összegzésre, visszatekintésre; hálás vagyok, hogy bőven volt mire. Azt különösen köszönöm a jó sorsnak, hogy bosszúságból kevés jutott és azokra már szinte nem is emlékszem ;-). Akinek van kedve, tartson velem amíg végigpörgetem a 2017-es évet a teljesség igénye nélkül.A személyi stylist egyik alapvető ismérve, hogy sok emberrel találkozik. Azonban nem csak az ügyfeleim miatt volt számomra 2017. olyan év, amiben sok új ismeretséget kötöttem. A rendezvények, workshopok, styling munkák más-más közegben zajlottak, még ha volt is átfedés közöttük. Az év elején például kisebb körben szerveztünk meg egy ruhacsere eseményt, ami talán épp emiatt sikerült hangulatosra és nem mellesleg hasznosra is.Évzáró

A „meguntam, de másnak még jól jöhet” elven idén több ízben is szerveztem közösségi összejöveteleket, amiből egyet még kiemelek, mert itt elkészült velem stylistként az első interjú is, amit ha valakinek épp ehhez támad kedve 15 perc 44 mp-től megnézheti az alábbi linken:

http://www.halomtv.hu/paletta-417

Évzáró

Hiszem, ezért hirdetem is, hogy minden egyes nap érdemes úgy felöltöznünk, hogy az eredmény hozzáadjon a napunkhoz és hangulatunkhoz ne pedig elvegyen, vagy megnehezítse azt. Ennek jegyében magam is sok mindennel kísérletezem és bátran választok színeket, kiegészítőket, rétegeket az utcai viseletnél, amit aztán megmutatok nektek a blogon inspirációként. Két szettemet a Marie Claire magazin beválasztott a heti street style szemezgetőjébe.

Évzáró

Az esős, kalapos sorozatot Rácz Editnek, a havas Duna partosakat Sterl Istvánnak köszönöm ezúton is.

Évzáró

Halmai Gyöngyi fotózta rendszeresen a bloghoz összeállított szetteket legyen szó üzletből, vagy tervezőtől bemutatottakról, netán saját outfitről.Évzáró

A fenti „tüllfutást” sokan kedveltétek ősszel. A szett a 10×10 őszi kihívás egyik összeállítása volt, melyet Mengyán Eszter újságíró és blogger felhívására én is végigcsináltam. Több bejegyzés is készült a témában, a blogon görgetve megtaláljátok ezeket.

Ebben az évben két pályázaton is beválogatták a legjobbak közé a szettjeimet.

Tavasszal a Corset, a dualizmus divatja témában napjainkban is viselhető, de a kiegyezés kori elemeket ötvöző összeállításommal,

Évzáró

majd ősszel a Marie Claire magazin által meghirdetett street style pályazaton ezüst kreációval kerültem be.

Évzáró

Utóbbinak köszönhetően még a kifutón is végigsétálhattam a Várkert Bazárban, amiről egy rövid videót a közösségi oldalamon meg is osztottam. Élmény volt mindkét pályázat.

Munkám során nem csak nőkkel foglalkozom. Időről időre összeállítok férfias szetteket is ötletelésként, amiben többször a Loft Outlet készletével…

Évzáró

Évzáró

…és Danijával dolgozhattam együtt :-).

Személyes tanácsadást, fotózást, gardróbrendezést és közös vásárlást is véghez vittünk férfi ügyfelemmel. Egy-egy átalakulás fotóit szintén megtaláljátok a bejegyzések között.

Ősszel beindult – kísérleti jelleggel – a klubdélután sorozatom, melynek során teljesen hétköznapi hölgyek kértek és kaptak személyre és elmondásuk szerint hosszú távra szóló útravalót.

Évzáró

Nagyon élveztem a klubot éppúgy, ahogy azokat a fotózásokat, amikor csak 🙂 fel kellett öltöztetni valakit például portfólió fotózásra, ahogy ezt a Voila Modellügynökségnél több ízben tettem,

Évzáró

vagy épp szintén új pályán, sportolók magazinos fotózásánál:

Évzáró

Évzáró

A súlylökő Márton Anita és a kajakos Kulifai Tamás és Tóth Dávid fotóit Lékó Tamás készítette.

Megannyi színes feladat és élmény az öltözködés jegyében.

Közös vásárlások, amikor is a végére hasznos tapasztalattal és főleg használható darabokkal válunk el. Gardróbrendezések, melyek során nők ráeszméltek, hogy mi mindent rejt a szekrényük. Volt, aki több év után ismét magára talált a bőrében, de olyan is, aki teljesen új nőt kapott megerősítve a belső hangot, hogy megújulásra van szükség.

Közben készült egy rövid videós „tippelés” is, csak hogy a hangomat is halljátok :-). A kis videót megtaláljátok a @bgstilus oldalamon.

Évzáró

Az RTL Reggeli műsorában érett korosztályt érintő témakörben a Voila Modellügynökség kapcsán elhangzott beszélgetésünket a következő linken nézhetitek vissza: http://rtl.hu/rtlklub/reggeli/a-stilus-marpedig-kortalan

Évzáró

A visszatekintő végére pedig egy abszolút meglepetés klipes felvillanás ByeAlex-ék BABABÓ-jából.

Évzáró

Ahogy írtam, a teljesség igénye nélkül válogattam és összegeztem, mellyel nem titkolt szándékom, hogy kedvet csináljak azoknak, akik még azon gondolkodnak, érdemes-e személyre szóló tanácsadást kérni annak érdekében, hogy az öltözködés minden nap élményt hozzon az életükbe.

Élményekben és találkozásokban gazdag 2018-at kívánok! 🙂

bg.