Ízléses otthonukban harmónia és rend fogadott, gardróbjában pedig sok csinos darab, ami pár hónapja még háttérbe szorult. Örök optimistaként széles mosollyal és hatalmas lendülettel éli mindennapjait amibe a munka, a hobbi, a sport, a szórakozás és a barátok is beleférnek amellett, hogy háziasszony, feleség és három fiú gyermek édesanyja.Mag Barbarával (továbbiakban Barbi :-)) az őszi stílustanácsadós klubdélutánomon találkoztam először. Emlékszem, előre leszögezte, hogy őt nagyon érdekli a tanácsadás és szeretné végigjárni (8 alkalmas minikurzus), de az ovi miatt el kell indulnia kicsit előbb és előfordulhat, hogy nem tudja megoldani, hogy valaki vigyázzon az alig 2 éves Benedekre és esetleg elhozná magával, azaz járhat-e így is. Vannak fenntartásaim napjaink kisgyerekeinek viselkedésével kapcsolatban, de valamiért egyből azt válaszoltam, semmi gond, jöjjön ahogy tud.
Emlékeim szerint mindössze egyszer kaptunk gyermek felügyeletet 🙂 a klubba, de szinte észre sem vettük, olyan példásan jó fiú volt velünk. Gyanús volt, hogy ez a nő tudhat valamit. Életvidám, talpraesett, higgadt, sportosan vékony és lehet, hogy még az otthon hagyott másik két fiúja 🙂 is hasonlóan jól nevelt.
Nos, azóta jobban megismerkedtünk és beigazolódott, hogy Barbi tényleg kimaxolja a hétköznapokat és a női létet még akkor is, ha a nagy család mellé nem jár kötelező kellékként bejárónő sem bébiszitter sőt, a nagyszülők is vidéken élnek, így alapvetően a férjével oldják meg a dolgos hétköznapokat a gyerekekkel. Környezetvédelmi mérnökként végzett és kezdett el dolgozni. Jelenleg is annál a cégnél van alkalmazásban félállásban, ahonnan 8 évvel ezelőtt, az első gyermek születésekor eljött babázni, de ami meglepőbb, hogy 16 éve itt kezdte pályáját. 6 éve született meg a középső fiúcska, majd kicsit több mint 2 éve a harmadik. Nevetve mesélte azt is – hogy másképp? -, hogy nagy pocakkal festette és dekorálta a legifjabb csemete akkor még leendő szobáját. A hasonló sztorik alapján náluk az élet semmiképpen sem unalmas 🙂 .
Gyerekként és a középiskola ideje alatt is sportos lány volt Barbi, majd a várandós időszakokban a sport – érthető módon – háttérbe szorult. Azonban másfél éve rátalált a gymstickre és heti kétszer rendszeresen űzi azt, köszönhetően részben Zsuzsinak, az edzőnek (akiről következő alkalommal esik szó 🙂 ), és nyilván saját kitartásának és lelkesedésének aminek az eredménye meg is látszik. Ezt tudva már egyértelmű volt, mitől is a szuper alak és az irigylésre méltó karizom 😉 .
A gardróbrendezés során figyelembe is vettük a vállszélességet: nem Barbi az, akinek az óriási puffos vállmegoldásokat és válltöméseket javasoltam, ez tuti.
Tipikus példa volt arra, hogy mennyi ki nem használt darab állt az ő szekrényében is, amire úgy gondolta, már talán szüksége sincs, hiszen „három gyerekkel hová vegyem fel?”. Figyelemmel a napok pörgősségére és az általános elvárásra, miszerint legyen nőies, de praktikus is, jó néhány szettet összeállítottunk.
A legnagyobb öröm személyi stylistként, ha az alany újra és újra megörül saját magának. „ez milyen jó így együtt! „hm..tényleg egész jól nézek ki!” „ebben simán elmegyek a gyerekért az oviba és eszembe sem jutott volna, pedig..!” és még ehhez hasonló mondatok hangzottak el és reméltem, a lelkesedés ezen a fronton is megmarad.
Még zajlott a klub, amikor is már láttam a változást, a még nagyobb magabiztosságot amit a személyre szabott összeállítások adtak. Miután a kurzuson a kiegészítőket is átnéztük és kiderült, hogy Barbinál vétek, ha nem hord kalapot, egyszer csak eljött az a nap is, amikor kalapban jelent meg. Irtó büszke voltam rá! Ott már nem volt kérdés, ide fotózás kell.
Ez nem az ominózus kalap, a legjobb, hogy többet is beszerzett! 🙂 .
Mostanság közösség építő és támogató munkát is végez, ami sok utána járással és szervezéssel jár, de ezt is remekül bonyolítja a mindennapi teendők mellett. Olykor továbbra is előfordul, hogy egyik-másik gyermeket magával viszi a felnőtt programokra, de tulajdonképpen anyaként így még az első kiesett fogról sem marad le (és az adott társaság sem, miután a legnagyobb fiú ezt nyilvánosan be is jelenti 😀 ) .
Barbi szárnyat bontogat egy teljesen új területen is, ami kicsit a divathoz is kötődik, de ezzel kapcsolatban még köt a titoktartás 😉 .
A kertvárosi közeg közel áll hozzá. Jó ideje Budapesten él, férjével itt alakították ki közös életüket. Szintén vidéki lányként pontosan értem mire gondol, amikor a főváros és a vidék közti érezhető eltérésekről beszélünk pro és kontra.
Bármilyen tanulságot le szeretnék-e vonni Barbi története alapján? Döntsétek el ti! Nőként helytállni minden helyzetben – nem kis feladat. Mindenki tudna sorolni megannyi dolgot, ami nehezít(het)i az életét, a lényeg abban áll, hogy hagyjuk-e sodródni magunkat, vagy inkább kézbe vesszük/tartjuk az életünket és megértjük, hogy itt és most kell élni és abból a lehető legjobbat kihozni.
Kívánom, hogy a széles mosoly és a gyermeki rajongás képessége mindig veled maradjon, kedves Barbi és még sok csodás (szinte) hétköznapi dolgot vigyél véghez! 🙂
bg.
Fotókért köszönet Dömötör Dórának.
A frissítő kávét és sütit a La Panna cukrászdában vettük magunkhoz 🙂