Idén több bejegyzésem szólt másokról és kevesebb volt a saját hangvétel – a sajátos továbbra is megmaradt. A harmincas éveim utolsó napjait töltve úgy tűnik valamiféle édesbús-nosztalgikus hangulatba kerültem (ki érti ezt? :-)) , de ami a fotókat illeti, csak tavaly nyárig nyúltam vissza és múlt augusztusban a Sió-parton készültek közül válogattam. Gondolataim közül pedig az önismeret és önazonosság témakörből szemezgettem. Ne ijedjetek meg, durva dolgokról nem esik szó, mégiscsak egy stílus(os)blogot vezetek.
Kislány koromban sok időt töltöttem a Sió-part tövében, ahol a dédimamám háza volt. A partra csak nagy ritkán mehettünk fel, mert Mami mindig attól félt, hogy „beleestek, ne játszatok ott!”. Vélhetően és nem meglepően ez közrejátszott abban, hogy a mai napig nem szeretek vízben lenni, de vízparton annál inkább. Megnyugtat, ha a parton sétálhatok, vagy csak bámulok ott a semmibe 🙂 .
Az meg aztán biztosan kiverte volna a biztit szegény Maminál, ha a tüll alsószoknyás, ünneplő ruhámban ücsörgök a köveken. Felnőttként viszont már szerencsére azt csinálok, amit jónak ítélek pláne, ha kedvemet lelem benne. Önmagamat adni és megtalálni az egyensúlyt nekem sem ment egyből és volt abban munka, hogy ma már úgy élvezzem az életemet, hogy mellette önazonos legyek. Azt vallom, mindenkinek szüksége van (lenne) arra, hogy időt szánjon saját maga alapos megismerésére és a vele született (hozott) feladatok megoldására ha kell, lélekgyógyásszal. Ez az út nehezebb mint belesüppedni a megszokott – megfelelő(s) – életbe, de biztosan állíthatom, megéri 😉 .
Felmerülhet a kérdés: „hogy jön ez az egész a stílustanácsadáshoz?”.
Ezidáig mindig olyan munkám volt, hogy sok és sokféle emberrel találkoztam. Ehhez hozzáveszem, hogy régóta érdekel az emberi természet és hogy kiben, mi lakozik, mit-miért tesz, mond és mit vár az élettől. Amikor mélyreható öltözködési tanácsot adok valakinek, abban benne kell, hogy legyen, hogy (meg)ismerem magát az embert így a tanács valóban személyre szól. Annyira különbözőek vagyunk és még ha olykor egyformának is tűnnek az (ál)arcok, mögöttük megannyi különböző természet lakozik.
Jó emberismerőnek tartom magam, ezért viszonylag rövid idő alatt el tudom dönteni hogy előre, vagy egy lépést inkább hátra tegyek egy adott emberi szituációban,
így a legtöbb esetben jó kedéllyel válhatunk el.
Tudom, sokan még mindig azt gondolják, személyi stylistot fogadni úri huncutság. Ki vagyok én, hogy megmondjam, mi áll jól valakinek, aki évek óta egészen jól elvan a saját küllemével? Különben is, nem a ruha teszi az embert, ahogy a mondás tartja. Erre szoktam azt mondani élőben, hogy tegye fel a kezét, aki nyúlott melegítőben nyerte meg szíve választottját, vagy éppen álmai állását. Még innen is kevés kezet látok a távolban 😉 .
Abban biztosan egyetértek, hogy a belsőnk nagy hatással van a külsőnkre, de a (jó) hír, hogy ez fordítva is igaz. Aki belül kicsit is elégedetlen, arra ugyan nehezebb lesz olyat adni, amiben elégedett lesz önmagával, de ha hozzá közel álló és előnyös az öltözet, minimum egy fokkal jobban érzi majd magát.
Aki pedig ismeri és elfogadta önmagát, tisztában van saját értékeivel kívül és belül egyaránt, nála egy gardróbrendezés pont lesz az I-re, vagy külső szemlélőként frissebb, eltérőbb, fel nem fedezett küllemet varázsolhatok rá.
Mai – kissé lélekbúvár – bejegyzésem végére a légy önmagad és találd meg az egyensúlyt felkiáltások mellé talán még a ne feledd honnan jöttél hiányzik.
Ha pedig tovább nézelődnétek az oldalamon, megtaláljátok az előbbieket összefoglaló szlogenemet, amire nemrégiben, egyik reggel ébredtem:
Ne tökéletes, hanem önmagad légy, ezáltal egyedi!
Stílusos (ön)felfedezéseket mindenkinek!
bg.