Otthon úgysem lát senki!

Az otthon töltött idő kinek több, kinek kevesebb. Bárhogy is legyen, abban vélhetően egyetértünk, hogy ezt az időt a legjobb kényelmes öltözékben tenni. A kényelmes azonban egyenlő lenne a hanyaggal? Nem hiszem. Elsősorban önmagunkat tiszteljük meg azzal, ha nem rendezetlenül, nyúlott, foltos, elnyűtt öltözékben éljük meg az otthoni létet. Aha, mert hogy „otthon úgysem lát senki”? Gondoljuk csak ezt át picit!

Ha valaki egyedül él, magával szembeni tisztelet az otthon is igényes küllem. A csoportos tanácsadásaimon erre (is) mindig felhívom a figyelmet feltéve azt a kérdést, hogy ha valaki párkapcsolatban él, vajon kinyúlt melegítőben szeretett-e bele a kedvese? Még egy kéz sem volt a magasban ennél a kérdésnél. Nem túl meglepő, ugye?

Aki otthon is odafigyel magára, innen csak simán görgessen az utolsó bekezdésig 😉 .

Valahogy az az elterjedt gyakorlat, hogy „másnak” kicsinosítjuk magunkat, de épp annak, azoknak, akiket a leginkább szeretünk előttük, azaz „itthon jó lesz ez”!

Nyilván nekem is vannak olyan napok, amikor előkerül egy laza pulcsi és egy kényelmes pamut nadrág, nem is az a célom, hogy feszengős öltözékre bírjak rá bárkit is, de egy alap szintet meg lehet ugrani.

A legutóbbi fotózásra olyan szetteket válogattam, amelyek nálam valóban szabadidős viseletek. Nekem teljesen kényelmes otthon egy-egy rugalmas, „belebújós”ruha, évszakhoz igazítva akár kardigánnal (télen valósan kötött combfixxel). Igen, még takarítani is lehet egy nőies ruhában épp ugyanúgy, mint melegítőben. A különbség, hogy a tükörben talán jobb érzés fog el; próbáljátok ki, még akkor is így lesz, ha épp nem kedvtelésből pucoljátok 😉 .  Melegítős társához hasonlóan elnyúlásra is alkalmas a ruci, a mutatványok nem kötelezőek – csak a fotós barátnő kedvéért -, kivéve ha épp Sandra Bullock féle kacskaringós párducszerű perecet akarnátok formálni 🙂 .

Nos, ami leginkább rávett erre a bejegyzésre az egy férfi ismerősöm által megfogalmazott kritika volt pár hónappal ezelőtt: sok esetben az alapoknál kellene kezdeni a tanácsadást, hiszen ott, ahol télen hetekig lehet szőrös egy nő lába „mert úgysem látja senki”, kicsivel több figyelemfelhívásra lenne szükség. Ahogy teljesen jogos az a kérdés is, hogy ha ismeretlen emberek előtt (értsd: az utcán) jó formáját akarja mutatni a legtöbb nő, akkor vajon a családjának miért nem. Ez pedig nem arról szól, hogy talpig sminkben és tűsarkúban kell példát mutatni akár a gyerekeknek, vagy így fenntartani a nőiesség báját egy párkapcsolatban, pusztán egy-egy 5 perces frizura igazításra, rendezett külsőre és igényességre gondolok.

Bizonyára a férfiaknál is lenne mit felemlegetni, hiszen mi nők ugyanúgy szívesen látjuk viszont a vonzó külsőt nem csak egy villanásra, amikor a férfi kilép az ajtón (és mint mindig, akinek nem inge, ne vegye magára 😉 ), de ezt a részt meghagyom a férfi stílustanácsadóknak.

Tudom, hogy időből van a legkevesebb a mai kor nője számára, de a törődés mindig megteszi hatását. Higgyétek el, hogy akár 5-10 percek is elegek tudnak lenni az otthoni rendezett külsőhöz, jobb érzést generálva és segítve ezzel az önértékelést. Elképzelhető, hogy egy évben kétszer érdemes plusz tíz percet szakítani arra, hogy „játszós szettnek” nyilvánítsatok pár (alap vagy épp extrább) ruhadarabot, de utána talán eggyel jobban fogjátok magatokat érezni a bőrötökben és főleg az otthonotokban. A nagyobb lélegzetű szépségápolás is rutinná tud válni évszaktól függetlenül. Akinek eddig gond volt, próbálja ki, hogy kinevez erre egy fix napot, napszakot a héten, és ezt belőve próbálja tartani magát ehhez (akár szakemberrel, vagy saját maga végzi).

Nehéz lenne minden helyzetben talpig nőnek lenni: kedvesnek, odaadódnak, gondoskodónak, (cél)tudatosnak, okosnak, megértőnek, bájosnak, vonzónak (és még sorolhatnám) egyszerre. Mindemellett a rohanásban torpanjatok meg olykor és adjatok időt magatoknak – otthon is – bármilyen sziruposan is hangzik 🙂 . A  figyelem és az egymás iránti tisztelet az élet minden területén egyre fontosabb (lenne). A törődés és odafigyelés pedig önmagunkkal kezdődik.

Kellemes énidőzéseket és magatokhoz igazított, lazán igényes küllemeket kívánok!

bg.

A fotókat ismét Halmai Gyöngyi készítette

Photography by Perle http://www.byperle.com