Várakozás. Sokan, már ha csak rágondolnak is rosszul lesznek. Nem szeretünk várni. Senkire és semmire. A türelem fogyóban. Furcsa ellentmondás azonban, hogy miközben a pörgés és egységnyi idő alatt minél több feladat-elvégzés és élménymegélés a trend, hányszor hallani, hogy ennek most (még) nincs itt az ideje. Gondolkodtatok már azon, mi az, amit hátrébb soroltok? Mi az, ami kevésbé fontos?

Mit választotok először: a kávéfőző megjavíttatást, vagy egy (éves) kontrollra bejelentkezést az orvoshoz; a szülők meglátogatását, vagy plusz egy óra (észrevétlen) telefonzombulást; házimunkát, vagy fél óra sétát/bicajozást a családdal?

A türelem fogyóban, de az idő még inkább, utóbbiból szinte soha sincs elég.

Vajon miért történik mégis az, hogy legtöbbször a teljesen alapnak tűnő szükségleteket, igényt, vágyakat hagyjuk a végére? Előfordult már, hogy addig vártátok a megfelelő időpontot, hogy aztán okafogyottá vált a tervezett tett, netán simán csak lemaradtatok róla, addig halogattatok?

Utazás. Erre tipikusan lehet rég, vagy sokat készülni. Nyilván sok múlik a hogyan és hová kérdéseken, de olykor talán simán csak túlbonyolítjuk és „elkényelmeskedjük” ezt is, ahogy egyre több mindent. Kis hiánya a komfortérzetnek és máris más mellett döntünk – ha jól, ha rosszul.

A napokban épp egy spanyol sorozatot néztem a ’30-as évek közepéből. Nők és férfiak egyaránt, megadva a módját az öltözködésnek, dacolva a hosszú hajó/vonat/busz úttal, ízlésesen öltöztek.

Ma a nagy többség a legkényelmesebb öltözékében utazik még akkor is, ha csak be kell ülni a kocsiba, vagy fel kell szállni a repülőre.

Hányszor hallottam már hölgyektől gardróbrendezéseken, hogy „de hát ezt a ruhát mikor és hová vegyem fel?!”. Mert hogy mire is várunk? Valaki jelezni fogja, hogy most fel lehet szépen öltözni és el lehet indulni a rég tervezett útra/a rég vágyott rendezvényre, vagy egy baráti összejövetelre szabad csinosan menni akkor is, ha a többiek farmer-pólóra szavaznak?

Ki tiltja meg, hogy pusztán csak a saját örömére bárki is egy szimpla keddi napon felvegye az évek óta nem hordott selyemblúzt, vagy az évfordulóra kapott ékszert; sőt, beüljön egy kávéra egyedül vagy barátokkal és szánjon magára – nem a virtuális térre – akár csak egy órát?

Netán bárki szabadságot vegyen ki és elinduljon valahová, ami lehet 20 kilométerre a város zajától, vagy épp százszor ekkora távolságra, ha van rá lehetőség?
Mert hogy mikor is jön el majd az ideje mindennek? Talán sosem, ha nem élünk a jelenben eleget és nem ragadjuk meg a pillanatot, hanem hagyjuk, hogy elpörögjön a kijelzőn…

Amikor egyszer búcsút kell inteni, nem a kényelmetlenség és az átmeneti komfortmentesség jut majd eszünkbe, hanem az élmények, tapasztalatok és talán azok a megmosolyogtató bókok, amiket épp amiatt kaptunk, mert a legszebb ruháinkat kezdtük el hordani egy napon.

Várakozás nélkül szánjatok magatokra időt és türelmet, vegyétek fel a szép ruháitokat és induljatok a nektek való úton ! 🙂

Stílustanácsokért keressetek bátran. Itt az oldalon a Kapcsolatok menüpont alatt közvetlenül tudtok üzenetet küldeni nekem, kérdezni, vagy időpontot foglalni. Tippekért és hasznos információkért kövessetek a közösségi oldalakon is!

bg.

Fotók: Peszeki Dóra – https://peszekidora.com/

Fekete hosszú szoknya: Nimfa ; fekete kis táska: Levary Bag; Fekete tok kalap: Pázmányi Kalapszalon