Az év utolsó blogbejegyzéséhez a még ősszel, a Keleti Pályaudvaron készült fotókat társítottam. Ideillőnek találtam a szettet egyrészt, mert már akkor is ünnepinek hatott a piros-fekete összeállításom, másrészt példaként is hozom arra, hogy a meglévő ruháinkat hogyan lehet kihasználni akár évszakokon átívelően, más-más kiegészítéssel.
Karácsony van és rögtön vége az évnek. Ezzel a bejegyzéssel mindössze megköszönni szeretném mindannak, aki az év során velem volt itt a blogon, vagy a közösségi oldalaimon, vagy épp személyesen, tanácsadások során. Köszönöm a kedves visszajelzéseiteket, amelyek erősítenek abban, hogy a hétköznapi nőknek mennyire szüksége van támogatásra az önkifejezésben és a nőiesség megélésében. Nagy öröm, amikor segítségre leltek rajtam keresztül mindehhez.
Hálás vagyok mindazért, ami ebben az évben történt velem, nem mondhatom, hogy szűkölködtem a történésekben és bár volt köztük hideg-meleg egyaránt, a lényeg mindenben az, hogy megélhettem a szó szoros és átvitt értelmében is.
Az életet felfoghatjuk folyamatos utazásként, ahol az élményeink tulajdonképpen rajtunk múlnak – legalább is ami az értékelésüket illeti. Apró örömökként, tanulságokként, az élet rendjeként és csodás pillanatokként elraktározni mennyivel jobb mindent, mint olykor negatív jelzőkkel teletűzdelt eseményként.
Kívánok nektek – és némileg, önző módon magamnak is 🙂 – sok mosollyal teli új esztendőt, de előbb még, a most induló ünnepi időszakra békés, szeretetteljes légkört (ami tartson ki minél tovább az ünnepek végeztével is)!
Stílustanácsokért jövőre is keressetek bátran. Tippeket és hasznos információkat továbbra is a közösségi oldalaimon osztok meg. A blogon jövőre is saját tartalommal és képanyaggal jelentkezem.
Jövőre, veletek, ugyanitt! 🙂
bg.
Fotók: Peszeki Dóra – https://peszekidora.com/