Tartsuk fenn!

Mit tartunk meg ebből a tavaszból? Mi az amit megfogadunk, megőrzünk és magunkkal is viszünk? Mi lesz, ami után továbbra is csak sóvárgunk és mi történik, ha nem változtatunk és ugyanúgy (akarunk) csinálunk mindent mint azelőtt? Kérdések, amelyeken legtöbbünknek volt ideje és talán igénye is elgondolkodni, talán még elhatározás is született, de ki tudja, hogy az emlékezet mennyire lesz homályos, ha már újra teljesen szabad lesz a tér és a mindennapok. Hogy jön mindez egy alapvetően öltözködéssel kapcsolatos blogon?

Egyrészt a kialakult helyzet mint oly sokféle szokásunkat, az öltözködéshez kapcsolódókat is megváltoztatta. Kevesebb figyelem jutott most arra, hogy mit veszünk fel és mit veszünk meg. Természetes módon minden, ami nem élelemvásárlás, háttérbe szorult. Másrészt – erre rögtön visszatérek.

Az öltözködést tekintve mindenképpen jó (volt) látni a közösségi oldalakon, hogy a hazai márkák és készítők felé többen is nyitottak nyilván ott, ahol nem a megélhetés forgott kockán. Sőt, a fenntartható divat vonalon a használt ruhák is vonzóbbá váltak korábban azt kevésbé kedvelők számára is.

A fotón lévő ruhadarabjaim mindegyike másodkézből szerzett. Kisebb-nagyobb turkálóból, vintage üzletből valók. Passzolnak hozzám minden értelemben és nem pusztán tucatszámot növelnek – sem a szekrényemben sem én bennük, amikor hordom őket.

Alább szintén nem egy tucat papucs, hanem egy slow változat, ami kidobásra szánt kávés-zsák és elhagyott jógamatrac felhasználásával készült a Hikezone márkanév alatt. A bármit is tartó ajándék tok szintén hazai munka.

Na és itt jön a félbe hagyott “másrészt” :-).

Másrészt pedig van nekem egy olyan oldalam is – a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt – , ahol minden érdekel ami a lassabb, tudatosabb, környezetkímélőbb életforma felé mutat. Nem sarkosan, de elszántan és nem újdonságként, hanem már évek óta szépen folyamatosan szivárgott be az életem minden területére.

Tavaly ősszel aztán úgy éreztem, hogy kell egy felület, ahol olykor megosztom ezeket a “zöld gondolataimat” szemléltetve egy-egy fotóval/sztorival. Így jött létre a Hobbisztori oldalam az Instagramon, amit a nevére kattintva akár be is követhettek 🙂 , már ha érdekel benneteket is néhány egészen hétköznapi tipp.

Megtaláljátok, hogyan lett az évekig hordott rózsaszín ruhámból ajándékot csomagoló anyag (és mi az a lötty 🙂 mellette az üvegben). Találtok a kagylók mellett házi kézfertőtlenítő oldatot, amit a járvány kezdeténél készítettem el, de elmesélem azt is, hogy nem használok jó ideje körömlakkot és nem járok “körmöshöz”, hátrahagyva ezáltal is a vegyszereket.

Lesz ott még egyéb csajos bejegyzés alternatív eszközökkel 🙂 , de leginkább sokkal természetesebb és hulladékmentes módon megélt női napokról, ráadásul szintén hazai márkával, a hip-hip alsókkal.

A #zöldfürdőszoba praktikákhoz szinte napra pontosan egy éve a Shamobags szervezésében zajlott workshopon újabb löketet kaptam. Az arclemosóm azóta mindössze két összetevőből készül, itthon. Nincs vattapamacs, csak hazai, kis szériás horgolt, mosható korong.

A főzés nálam inkább csak alkalomszerű volt – egészen a karanténig, amikortól már szükséges lett -, így inkább a hozzávalók látványa és lelőhelye miatt posztolok ezzel kapcsolatban bármit is. Alábbi képen minden a Ligeti Csomagolásmentes boltból került haza a saját üvegeimben. Kivéve a rozmaringot, mert azt épp kaptam egy csodás bokorról.

Igen, engem is elért a kovász-szerelem és még a tésztagyúrás is. Az első kovászos kenyerem fotóját posztoltam az oldalra, az eddigi legszebbet viszont meg sem osztottam. Nem akartam túltolni ezt a dolgot, pedig beleszerettem a kovászos kenyérbe, ez már biztos :-). Ez például biztosan maradni fog velünk a karantén után is, szerencsére a kovász egy hétig is kibírja hűtőben, így a húzós heteken is mennie kell egy héten egyszer a több órás kalandnak.

Bízom benne, hogy van még, akit érdekelnek hasonló lassítások és találkozunk az Instán, ahol megosztjuk a tapasztalatokat és tippeket.

A végére még egy kedvelt házi otthon illatosítót mutatok: alkohol, víz, illóolaj, egy kiürült üvegcse és néhány fa pálcika. Slussz.

Nos. Bezárva a keretet:

kérdés, hogy például a hazai márkák szeretete, legyen szó öltözködésről, vagy alapvető élelmezési kérdésekről mennyire marad velünk. Ahogy ebben a két hónapban, képesek leszünk hosszabb távon is idényzöldségeket és gyümölcsöket (v)enni, a kistermelőket támogatni, hazai készítőktől vásárolni? Vagy már annyira megszoktuk, hogy bármelyik boltban ott a banán/mangó/avokádó, arról nem is beszélve, hogy anélkül egy valamire való influenszer reggeli el sem tud készülni? Tényleg kell a világ másik feléről bármi is? Persze a kérdések jöhetnének sorban: valóban át kell szelni a földet pusztán azért, mert “megtehetjük” és nem kell sem kerozinnal, sem légszennyezéssel, sem könnyedén ide-oda vihető bármivel is törődni? Kelleni fog egy újabb elektronikai kütyü, egy még szebb és nyilván nagyobb bármi? Na és ha már ruhák: fogunk törődni a világ másik végén halomra gyártott ruhák eredetével, anyagával és hogy ki készíti őket és nemet mondunk rájuk továbbra is, éltetve akár a helyit, akár a használtat vagy a már meglévőt? Az lesz a legnagyobb gondunk, hogy illúzióromboló lesz a maszkviselet egy-egy helyen, vagy megtanuljuk élvezni az élet legapróbb örömeit is és felelősen éljük az életünket tudva, hogy bármikor történhet valami, ami gyökeresen megváltoztathat (akár mindent)? Óvjuk ami már megvan, tiszteljük egymást és a bolygót, ahol élünk?

Megannyi (kínzó) kérdés, amit itt hagyok megválaszolatlanul és majd mindenki eldönti, mit visz magával.

Kis elmozdulásokkal örök optimistaként én bízom bennünk, de azért erősen drukkolok, hogy képesek legyünk tanulni és változ(tat)ni.

Engem megtaláltok – ha nem is ezen az újrahasznosított szivacs-puffon, de – a közösségi oldalakon; lelassult, tudatos életforma tippekkel a Hobbisztorin, a fenntarthatóságot szem előtt tartó stílustanácsadásokkal pedig remélem, mielőbb személyesen is.

bg.