Hűs levendula

Sziasztok, Balla Gabi vagyok.

Arra gondoltam, itt a blogon is jövök egy összegzéssel; nemrégiben érkezett követőknek, olvasóknak, vagy annak, aki épp most “találkozik” először velem. Teszem mindezt egy csodás levendulamezőről, ahol Peszeki Dorával fotóztunk még nyár elején.

Az öltözködésre gyerekkorom óta mindig szórakozásként és játékként gondoltam. Volt olyan időszak, hogy szinte csak ez okozott örömöt egy-egy reggelen, amikor munkába indultam. Cirka két évtizedet nyomtam le egy teljesen más, gazdasági pályán, miközben pár évvel ezelőtt egyszer csak megvilágosodtam.

Miért is nem tanulok arról, hogyan segíthetnék más, hétköznapi embernek abban, hogy ő is kreatív, önkifejező játékként és örömforrásként élje meg az öltözködést (majdhogynem) nap mint nap?

Öt évvel ezelőtt nyáron fejeztem be a stylist kurzust a Budapesti Divatiskolában, de még nem engedtem el a régi életemet egészen tavaly nyárig. Azóta viszont kizárólag a hobbim és szenvedélyem a munkám, és tanácsaimmal támogatom a hozzám fordulókat.

Boldog vagyok, amikor látom, olvasom, mennyit segítettem elindulni az úton vagy épp helyretenni itt-ott ami hiányzott.

Az öltözködésben és magánemberként is fontos számomra a környezettudatos lét, erről a Hobbisztori oldalamon láthattok ízelítőt.🍃

Decembertől működik a SLOW Studio ahol a tanácsadásaim nagy részét tartom és ami az egyik megvalósult álmom; hazai tervezők és alkotók, használt ruhák és gardróbvásárok helyszíne ez a hely 👜🎁👗, melyet én koordinálok.

A napokban lettem 42 éves és büszke vagyok arra, hogy ezt büszkén vállalom 😀 .

Miként látom a jövőt? Nehéz lenne erre okosat mondani (még fél évre előre is nehéz mostanság). Bízzunk abban, hogy varázslatos 😉 .

Bárhogy is lesz, egyelőre várlak téged is szeretettel, ha úgy érzed, tudok segíteni az örömteli, önazonos, tudatos öltözködésben. 👠👚👟💚

Fotók: Peszeki Dóra https://peszekidora.com/

Vintage darabok: kék kosztüm, virágos kosztüm és vajszínű cipő: SLOW Studio.

Lila felső #masodkezbol sárga szoknya hazai márka

Kiegészítők #hazaimárka:

Kenderfonal szatyor Anifactory
Jutazsákból papucs Hikezone

Fülbevalók: Vané

Kék gyűrű: Bibe