Szerelem, sanzon, francia hangulat. Bármelyik segít borús állapotban. A hétkezdő téli, esős napokban – amiből vélhetően lesz pár, még ha a maihoz hasonló napsütésben nehezen hisszük is el – kerítettünk sort a legfrissebb szett fotózásra.

A „nem veszek ruhát 3 hónapig és feltúrom a gardróbot” fogadalom óta nagyjából egy hónap telt el. Előző bejegyzéseimben több stílusban is állítottam össze szetteket, de ehhez a kicsit bohém, párizsi street style ihlette öltözethez hasonló még nem szerepelt.

Pár órával a fotózás előtt a felhők ellenére – vagy épp miattuk – már világosan látszott, hogy „ez bizony nem fog elállni”. A kalap hajmegóvásban is jó szolgálatot tett amellett, hogy imádom viselni.

Örök kérdés, vajon miért csak elenyésző számban hordanak a nők kalapot?

Mai tanács, amit nem lehet eleget hangsúlyozni: eshet, fújhat, rúzsozz!

A metálos szoknyám libbenését kár lett volna kihagyni, akár csak az igazán bohém, kócos beállást (amihez a párában fél perc alatt önálló életre kelő hajszálaim vígan asszisztáltak).

Tény, hogy erősebb szélfúvásban kicsit bajos a kalapviselet, de ha kitartóan ragaszkodunk valamihez, nagy eséllyel meglesz az.

A kitartás után pedig már csak nevetve nézünk vissza a borús pillanatokra.

Attól hogy esős, lehet élénk, bohó, pláne romantikus!
A mai ajánlatom ehhez – stílusosan – Zaz románca.
bg.
facebook: https://www.facebook.com/groups/1453759698268186/
instagram: https://www.instagram.com/balla.gabi/
Fotók: Rácz Edit – http://raczedit.hu/
Szett:
Kalap: Stradivarius;
Kabát: Pimkie;
Pulóver, táska: Reserved;
Bokacsizma: Promod.