Farmer-pólós ruhatár újratöltve

Eszterrel 2018. őszén találkoztunk először. Egy csoportos workshopra jött el hozzám, amit alapdarabokról, alkatokról és naná, hogy az élvezetes öltözködésről tartottam. Eszter ruhatára ekkoriban már kezdett színesedni Mengyán Eszter színtanácsadásának köszönhetően. Kezdett. Ez volt a kulcsszó az öltözködés terén is.

Tisztán emlékszem arra a diára az előadás anyagomban, ahol Eszter megszólalt és egy kalapos, vagány, plus size blogger képére azt mondta, hogy “na ez a szett így ahogy van nagyon tetszik és felvenném”. Mondta ezt úgy, hogy a szekrénye még viszonylag sok fekete darabbal és főleg farmerekkel és lazább pólókkal, pulcsikkal volt tele.

Nagy örömömre hamarosan megbízást kaptam az első gardróbrendezésre. Az irány megvolt: színek, változatosság, saját stílus és jó adag bátorság.

Átnéztük mit, hogyan, mivel érdemes kombinálni. Megvolt a kupac, amit jobb volt inkább elengedni és írtunk listát is, amivel elkezdhettük a közös utazást.

A “közös utazásunk” tehát lassan három éve kezdődött. A gardróbrendezést közös vásárlások, online kapcsolattartás, kérdések és válaszok követték. Eszter érezhetően fogékony volt arra, hogy a “farmer-pólós”, praktikus, magát inkább elrejtő nőből előhozza azt, akivé mára vált.

Legutóbb nyár elején jártam nála, amikor is azt a megbízatást kaptam, hogy katalogizáljam a tavaszi/nyári ruhatárát. Szettek összepárosítva, dokumentálva, excel táblában listázva. Ilyet is lehet.

Öröm volt látni, hogy neki való színekkel ééés, szoknyákkal, egyrészesekkel volt tele ugyanaz a szekrény, amiben elvétve találtam első alkalommal ilyen darabokat.

Ennek a folyamatnak én úgy tudok örülni, mintha ajándékot kaptam volna! Talán többször is elhangzott aznap, hogy Eszter, olyan büszke vagyok rád!

Az én fejemben már akkor is megfordult, hogy példaként kellene mutogatni őt. Mutatva, hogy a negyvenes szám felett – években és méretben egyaránt – bizony meg lehet újulni és másképp nézni abba a hétköznapi tükörbe.

Eszter az elmúlt évek alatt többek között – a számomra is ikon és egykori tanárnőm, – Süle Kati online tanfolyamán tanult az öltözködésről és közben komplett életmódváltásba is belefogott.

Amiért különösen büszke vagyok rá, hogy a ruhatárát fokozatosan újította meg és rendszerint válogatott, használt ruhás készletből, vagy hazai tervezőktől vásárolt ruhákat, cipőket, táskákat és kiegészítőket egyaránt.

Az immáron a Slow Studio -ban is megtalálható Páfrányruha egyik darabját én linkeltem neki egy hirtelen üzenetben (főleg hosszabb közös munkánál ez már simán benne van, hogy szembe jön valami és gondolok egyik – másik kedves ügyfelemre).

Ezt a csodásan csajos, többféleképpen, szinte bármelyik szezonban hordható ruhát már bátorítás nélkül, önállóan 🙂 találta Eszter a fent említett páfrányos készletben.

A fotókon rajta lévő három lábbelit szintén közösen választottuk részben másodkézből, részben egy fenntartható márkától.

Az izgalmat fél pillanat alatt elűző, kiválóan instruáló, megnyugtatóan biztos kézzel fotókat készítő Halmai Gyöngyi barátnőm fotózás közben kérdezte Esztert: “és most már te tényleg így is öltözöl?”.

A válasz így a képek alapján már egészen egyértelmű.

Talán a kutyasétáltatás nem minden nap tűsarkúban történik 🙂 , de a szoknyák és ruhák határozottan kihasznált darabok lettek Eszter gardróbjában.

Nem titok, hogy a munkámban számomra a legnagyobb öröm, ha valakivel a kezdő lendületet folytatva kisebb-nagyobb átalakuláson megyünk végig. Csodás érzés abban segíteni, hogy valaki megélje a hétköznapokban az öltözködés nyújtotta harmóniát és magabiztosságot.

Akiben megvan erre az igény, nem érdemes várnia. Nézzen szembe a vágyaival és vágjon bele!

Amennyiben pedig én lehetek a segítőtárs ezen az úton, állok elébe 🙂 .

Szolgáltatásaimról bővebben olvashattok itt az oldalon , aktuális hírekért és tanácsokért követhettek a közösségi oldalakon.

Tartsátok szem előtt! 🙂 “Ne tökéletes, hanem önmagad légy, ezáltal egyedi!”

bg.

Fotók: Halmai Gyöngyi – http://www.halmaigyongyifoto.hu/

Facebook

Instagram