Évzáró

Eredendően ezeket a szettfotókat – az előző bejegyzésben szereplő változtatással együtt – teljesen más témával gondoltam hozni nektek. Az év végi céges rendezvényekhez, vacsorákhoz szántam ötletként a nem túlgondolt, mégis kicsit ünnepi (fényű), csizmából “kiscipőre” váltott, kiegészítőkkel könnyedén változtatható, tulajdonképpen mégis ugyanazt az öltözéket.

Majd aztán a november eleji fotózásunkat pár nap múlva követte az újabb hullám kihirdetés és a többeknél nagy mosollyal várt évzáró rendezvények sorozatos lemondása. Így a téma sem kapott nálam nagyobb hangsúlyt hasonlóan a céges összejövetelekhez.

A jeges, fagyos délelőttön készült fotókat azonban – amiket ismét Halmai Gyöngyi barátnőmnek köszönhetek – ki nem hagytam volna innen a blogról.

A fekete-fehér-ezüst kombinációt kedvelőknek, szoknyásoknak, a kalap imádóknak – azoknak is, akik még csak máson szeretik de egyelőre nem merik bevállalni – és a kis kendőkkel variálóknak egyaránt.

Ma pedig úgy éreztem, ez a sorozat épp jól jön egy évzáró, kicsit blogzáró bejegyzéshez is. A blogot 2017. ősze óta vezetem. A munkámból adódóan alapvetően öltözködés témában, de itt-ott beleszőttem egyebet is a darabok közé :).

Az előző évekhez képest már idén is kevesebb bejegyzés került ki, ami nem véletlen. Megszűnni a jövőben sem fog a blog, azonban jövőre picit átalakul az oldalam.

Tervezzük ezt már egy ideje Barbarával, akinek a webfelületemet, a grafikákat köszönhetem és akiért egy életre hálás leszek a jó sorsnak, hogy régi ismerősként szinte két évtized után megváltásként hozott az életembe újra, hogy biztos kezekben tudjam a vállalkozásom arculatát.

A módosítást többek között az indokolja, hogy ez alatt a pár év alatt történtek változások, amiket szeretnék egy közös felületen megismertetni veletek. Egyrészt, még jobban beleástam magam a fenntartható életmódba magánemberként és stílustanácsadóként egyaránt. Másrészt, hárman hoztuk ugyan létre, de jó ideje már csak én koordinálom a Slow Studio – t. A stúdió amellett, hogy a szín,- és alkattanácsadásaim helyszíne, hazai alkotók munkáinak bemutató tere, használt ruhák lelőhelye és így a lassú divatnak, fenntartható elveknek ad teret.

Ami pedig a halogatott változásokat végképp megkívánja 🙂 , hogy várhatóan 2022. tavaszától bővülni fog a szolgáltatásaim köre. Erről egyelőre még csak annyit árulok el itt, hogy abszolút beleillik az általam képviselt természetes és kímélő életmódba, amit felétek is hirdetek. Remélem, hogy közel akkora lelkesedéssel fogadjátok majd ti is, mint amit én érzek a kezdéssel kapcsolatban.

Jelenlegi szolgáltatásimról bővebben ide kattintva máris többet olvashattok és a Kapcsolatok fülön bármikor megkereshettek, kérdezhettek, bejelentkezhettek hozzám. Közösségi oldalaimon várlak benneteket napi tippekkel, tanácsokkal és olykor kis betekintéssel a mindennapjaimba.

A 2022-es évre is kívánok nektek örömteli öltözködésekkel és tudatosan, nyitott szemmel megélt hétköznapokat!

bg.