Címke: #bgstilus

Hogyan variáltam idén ősszel tíz darabot?

Ahogy tavaly, idén októberben is rávettem magam, hogy csatlakozzak a mára már széles körben ismert 10×10 kihíváshoz, amit egy kanadai blogger indított útjára. Az alapszabály, válasszatok ki tíz, már meglévő ruhát a szekrényetekből, találjatok ki velük tíz különböző szettet és viseljétek ezeket tíz egymást követő napon. Egyszerűnek tűnik, ugye? Kis rákészüléssel biztosan. Nézzétek, nekem hogyan sikerült véghez vinni a kihívást.

Balla Gabi stylist mediterrán hangulat

Mediterrán hangulat

Kihasználva és élvezve, hogy még ilyen sok napsütést kapunk szeptemberben magas hőfokkal, gardróbunk szezonváltása is eltolódik. Szeptemberben még nem szükséges eltenni a nyári ruhákat és végképp nem kell előkotorni a vastag pulcsikat és lábbeliket – bár sok kirakat már erre sarkallana, de ez egy másik téma. A mai könnyed bejegyzésem mindössze arra kíván sarkallni mindenkit, hogy (legalább) a hétvégét töltse pozitív hangulatban, minél több napsütésben, jó arcokkal és kellemes környezetben.

Balla Gabi stylist

Hazai dizájn 2. rész – táblák, csíkok, vonalak

Hazai tervezők, márkák, készítők termékei közül válogattam össze 10 szettet a saját ruhatáramból azzal a céllal, hogy minél többen ismerjétek meg őket és kapjatok kedvet ti is ahhoz, hogy magyar dizájnt válasszatok. Folytatva a sort – a korábbi “hőségszettek” után – most három hétköznapi, könnyed, nőiességet sugárzó összeállítással. Kis szerencsével még egy hónapig hordhatunk nyitott lábbeliket, én a szinte mindenhez passzoló, szintén hazai gyártású, bronz szandimat választottam.

Hazai dizájn 1. rész – selyem, sport, papucs, láncok

Hazai tervezők, márkák, készítők termékei közül válogattam össze 10 szettet a saját ruhatáramból azzal a céllal, hogy minél többen ismerjétek meg őket és kapjatok kedvet ti is ahhoz, hogy magyar dizájnt válasszatok. A még kitartó hőségre tekintettel az első négy szett lengébb, lazább összeállítás, de van a tárban három magassarkúval kombinált nőies öltözet és két zárt cipős, nyár végéig is simán hordható, farmeres viselet. Íme tehát az első négy.

Ne tökéletes, hanem önmagad légy!

Idén több bejegyzésem szólt másokról és kevesebb volt a saját hangvétel – a sajátos továbbra is megmaradt. A harmincas éveim utolsó napjait töltve úgy tűnik valamiféle édesbús-nosztalgikus hangulatba kerültem (ki érti ezt? :-)) , de ami a fotókat illeti, csak tavaly nyárig nyúltam vissza és múlt augusztusban a Sió-parton készültek közül válogattam. Gondolataim közül pedig az önismeret és önazonosság témakörből szemezgettem. Ne ijedjetek meg, durva dolgokról nem esik szó, mégiscsak egy stílus(os)blogot vezetek.

Frissítsd a szetted zoknival és az övtáskát se hagyd otthon!

Próbáltátok már, hogy a megszokott darabokat olykor szokatlanul párosítjátok és pusztán kiegészítőket használva teljesen új szettet varázsoltok? Például ebben tud segíteni egy személyi stylist: ha egyedül nem megy a gardróbtartalom újrakomponálása, az alapdarabok feltérképezése és meglelése, a kiegészítők variálása, segítségül hívhatsz tanácsadót, aki – optimális esetben valóban – személyre szabott tanácsokkal lát el. Így segítek én is nőknek újra beleszeretni a ruháikba, ahogy a sajátjaimba is teszem napról napra. Nézzétek a színek lüktetését és a kiegészítők játékát a következő szettemben és kapjatok kedvet akár a zoknihoz – szandállal! 😉

Mi az, hogy sportosan elegáns? Szerintünk például ez.

Mivel lehet lazítani az öltöny kötöttségén? Hogyan tehető hétköznap is hordhatóvá egy földig érő, piros tüllszoknya? Dubicz Danival mindketten szeretünk változatosan megjelenni, a különböző hangulatokat variálni. Két szett erejéig egymáshoz öltöztünk, ebből az elegánsabb változatot mutatom meg ma.

Ballon, csipkezokni, átmenet

Szélsőséges, átmenet nélküli időhöz igazodva ugyan, de ha csak egy hétre, vagy napra,  akkor is előkapom a ballonjaimat. Most épp alkalmas is az időjárás a plusz rétegre talán egy egész napig, mutatom is a magenta-rószaszín szettemet kedvcsinálóként egy tavaszi, nőies öltözékhez. 

Ingember

Történt nemrég, hogy egy péntek délelőtt összeállítottunk néhány ingre fókuszáló szettet a Loft Outletben. Egyrészt mert elkezdtem egy bankos belső magazinban is blogolni, ahol irodai öltözetek dominálnak, másrészt mert Gergő szeret modellt állni, harmadrészt mert jól szórakozunk közben. Tartsatok velünk!

Kabátos kedvencek

Még legalább egy hónap hátra van a hideg évszakból. Annak ellenére, hogy alapvetően fázós vagyok, minden időben szívesen hordok szoknyát. Megvannak persze a praktikáim, mert vacogni nagyon utálok. Hosszasabb utcán létkor nálam alap a dupla harisnya, sokat segít a hosszú szárú csizma és természetesen szükség van meleg kabát(ok)ra is.