Címke: #fenntarthatódivat

Lassulj velünk!

Ez az írás kivételesen nem inspirációs, sokkal inkább bemutató jelleggel került a blogbejegyzések közé. Néhány hónapja hoztuk létre a SLOW Studio-t. Nektek és álszent hozzáállás nélkül: természetesen magunknak is 🙂 .

Ébredés

Még december volt, amikor először felmerült bennünk Judittal a közös munka ötlete. Februárban aztán eljutottam a műhelyébe és megcsodáltam a kézzel készült nemez darabokat és selyemből készült blúzokat, amelyeket Judit különböző növényekkel fest meg és így varázsol rá mintákat. A Dittafelt márka csodásan egyedi – számomra egyébként elsőre teljesen idegen – anyag és színvilágát mutatom be nektek ebben a bejegyzésben.

Nők egymás közt

Amellett, hogy főként egyéni, illetve gyakran páros tanácsadásokat tartok, időnként csoportos tanácsadásra is jöhettek hozzám. Az idei évre eleve így terveztem, hogy gyakoribbá szeretném ezt a lehetőséget tenni nektek azzal együtt, hogy nagy létszámú workshopot, ahol minimális idő és figyelem jut egy-egy főre, biztosan nem tervezek.

Pasztell gardrób, ami teljesen zöld?

“Egyre jobban lelkesedtem a társadalmilag felelős és környezetbarát ruhák iránt, míg ezzel párhuzamosan egyre inkább elment a kedvem az azelőttről ismert ruházati márkáktól. Szó szerint évek óta dilemma számomra minden egyes ruhavásárlás. Még mindig. Úgy érzem, ma Magyarországon sokszor nagyon nehéz, vagy akár lehetetlen etikusan, környezetbarát módon készült ruhát vásárolni. (Kelemen Nóra, Zöld Gardrób).

Vállald be!

Bár egyre égetőbb a probléma, mégis kevesen vagyunk még, akik szívükön viselik az ügyet. Melyiket? A jövőnkét. A kérdés nyilván összetett, de azt érdemes felfogni, hogy a divatipar a második legszennyezőbb iparág a világon. “Ugyan már! Engem ez nem érdekel, néhány dolgot veszek csak magamnak amikor épp van időm berohanni egy üzletbe, vagy megrendelem a netről pár ezerért. Ezzel nem lehet baj!” De, lehet.

Majd ha eljön az ideje!

Várakozás. Sokan, már ha csak rágondolnak is rosszul lesznek. Nem szeretünk várni. Senkire és semmire. A türelem fogyóban. Furcsa ellentmondás azonban, hogy miközben a pörgés és egységnyi idő alatt minél több feladat-elvégzés és élménymegélés a trend, hányszor hallani, hogy ennek most (még) nincs itt az ideje. Gondolkodtatok már azon, mi az, amit hátrébb soroltok? Mi az, ami kevésbé fontos?

Öltözzünk-e az őszi avarhoz?

Amikor a természet egyre inkább a tompább, meleg színeit mutatja, hajlamosak vagyunk mi is hozzá igazodni. Érdemes-e vajon magunkra húzni az őszi avar színeit? Nem feltétlenül. Viszonylag kevesen vannak azok, akiket nem tesz fáradtabbá, betegessé, de legalább is unalmassá az a sok szépséges, barnás, sárgás-zöldes árnyalat, ami az őszi paletta jellemzője.

Virágba borulva

Az alapok megvannak, de idén nyáron beújítanál egy látványosabb ruhadarabbal, viszont aggódsz, hogy mivel fogod variálni és ki tudod-e használni eléggé? Gyere, mutatok néhány tippet az MZF márka tavaszi kollekciójával.