
Mozdulj!
Amikor nekilátok egy bejegyzésnek, először bekapcsolom a zenét és énekelek, legalább is dúdolászom. Olykor azon kapom magam, hogy belefeledkezem és nem is írtam egy sort

Amikor nekilátok egy bejegyzésnek, először bekapcsolom a zenét és énekelek, legalább is dúdolászom. Olykor azon kapom magam, hogy belefeledkezem és nem is írtam egy sort

Szeptember a szüret hónapja is. Gyerekkoromból megvan az emlék a hagyományos, tágabb családi körben zajlott szüretekről. Ki gondolta volna akkor, hogy egyszer szép emlék lesz

Lehetett volna ez a bejegyzés egy napsütéses-cukormázas, itt van az ősz itt van újra írás is. Na de egyrészt az élet nem (mindig) habostorta –

Bármi, ami idén kimaradt, vagy ismételni azt, ami ebben az évben kedvenc volt, jöhet jövő nyáron. Nagyjából az eddig megélt összes augusztus végén sóvárogtam a

Kihasználva a forró nyár utolsó heteit, összeállítottam még néhány szezonális szettet amit a következő bejegyzésekben mutatok meg. Már most szomorkodom, hogy korábban sötétek az esték

Mire is való egy stylist-blogger, mint hogy rendszeresen ötleteket adjon, elérve ezzel még azoknál is néhány szemfelcsillanást, akik augusztusban épp jól megérdemelt nyári pihenésüket töltik

Kint javában tombol a kánikula, aminek a – hozzám hasonló – nyár szerelmesei örülnek ugyan, de tény, hogy a komfortérzetet bizonyos helyzetekben erősen rontja a

Ahogy a forróságban jól esik néhány frissítő záporos óra, úgy engedélyez a blogger is nyári szusszanást magának. Ilyen napokon kevésbé szigorú öltözködési tanácsokkal és viseleti

Előkaphatjuk a mobilunkat és fotózhatunk, kis szerencsével egészen jó képek is sikerülhetnek. Azonban ha van lehetőség arra, hogy profi fotós örökítse meg a pillanatot, amit

Július az a hónap, amikor már nagy eséllyel tömeges nyári szabadságok és nyaralások zajlanak. Utazni öröm – legalább is annak, aki szereti – különösen akkor,